Összhang 2013
Bevallom őszintén, ily túláradó örömmel még nem ültem le beszámolót írni. Örömmel, de egyben pironkodva is. Pironkodom, mert bizony én már elsirattam ezt a nagyszerű rendezvényt.
Történt ugyanis, hogy a márciusi ünnepségek idején Prágában járván megkérdeztem a prágai rendezőket – mivel azideig semmi értesítést nem kaptam – mikor lesz az Összhang.
A válasz, hogy idén már nem lesz, nagyon elszomorított. Olyannyira, hogy hazautazván a vonaton végig ezen rágódtam, sőt éjjel is – mint a halott mellett virrasztó egykori siratóasszonyok – én is már-már jajongva, az elhunyt érdemeit felsorakoztatva, búcsúztam a holtnak vélt rendezvényünktől. Reggel meg is írtam, a Tükörnek el is kuldtem Összhang – siratómat. (Remélem a jó hír, hogy csak tetszhalottat sirattam, még lapzárta előtt megérkezett … )
Mert bizony – mint kiderült – nem egyedül búsongtam. Csakhogy ameddig én csak sirattam, addig Lőrincz Zsuzsa és Szaló Béla cselekedett is. Noha tudták, hogy még az idővel is hadakozniuk kell, mégis megpróbálták. S ha emiatt szűkösebb is volt a kínálat, mégis oly tartalmas és meghitt találkozóról számolhatok be, amely meggyőzően bizonyította, hogy az Összhangra, a magunk erejéből összeállított rendezvényre igenis szükség van!
Így most már tizedik alkalommal találkozhattunk! Az első 2004. május 15-én volt. Mint tudjuk a lassan kifulladó szavaló-versenyt váltotta. Ötletgazdája Becske Kati volt. „Legyen inkább baráti találkozó, zene és irodalom barátok találkozója. Jöjjenek el akik szeretik a verset, prózát, zenét. Előadni is lehet, meg hát hallgatni is. Együtt leszünk, jól érezzük magunkat, és közös akarattal egybecsendülhet a rím, ritmus, dal, dallam, összhangot hozunk létre. Összhang! Meg van a név is!“ – írta a találkozó első krónikása, Dienes Kornélia.
Rövidesen a Művelődési tábor mellett a legsikeresebb rendezvényünkké vált. Sőt – talán nem túlozok, ha azt mondom – annak szerves részévé, folytatásává, kiegészítőjévé. Ott a szakavatott előadókat hallgattuk meg, itt aktívan azt mutattuk be, ami kultúránkból nekünk a legérdekesebb, legemlékezetesebb. Egy titkot osztottunk meg egymással, bemutatván, mit szeretünk, mit őrizgetünk magunkban, egy titkot, amely talán épp abban segített, hogy maradjunk annak, akinek születtünk.
S hogy ez így van, arra bizonyíték ez az Összhang is! Pedig baljós előjelekkel indult. A szűkre sikeredett idő miatt sokan már nem jöhettek el sem előadni, sem „szurkolni“. Mégis ez a torzónak igérkező rendezvény mindenki számára emlékezetes marad. Bizonyára a színpadra merészkedők és a kitűnő „shaw-mannak“ bizonyuló Szaló Béla sem fogja rossz néven venni, ha csak két nevet említek: Szőcs Anna és Detviansky András! Igen, ez a tizedik Összhang akarva-akaratlanul Annus néni és Bandi bácsi jutalomjátékává vált! Most már széken ülve verseltek, daloltak, zenéltek együtt, eltűnt számukra minden, talán mi si a meghatódva figyelők, s csak azt éreztük, hogy mint a költő Dsida írja – „ s a messzi oly közel szárnyall“.
Hát sok minden mellett ilyen percekért is érdemes hű maradni az Összhanghoz!
U.i. : Mint a bevezetőben írtam, én már elsirattam ezt a rendezvényt. Ha siratóm megjelent, kérem nézzék el, hogy most ismétlésekbe bocsátkoztam! De elmondanám tizedszer is! Mert úgy érzem, az Összhangot meg kell őriznünk! Most rövid ideig holtnak tűnt, de valójában csak tetszhalott volt! Tegyünk azért, hogy hosszú életű legyen! Legyen igaz a népi bölcsesség: sokáig él, akinek a halálhírét keltik!
Weszely Éva
