Beszéljük meg…
Miért késik a Prágai Tükör?
Magyarázattal tartozunk a kedves olvasónak, miért jelenik meg késve a Prágai Tükör. Az ok egyszerű és tárgyszerű: április végén, amikor e sorokat írom, még mindig nem kaptuk meg a lap idei kiadásához szükséges pénzbeli támogatásokat. Korábban, ilyenkor már a kiadó számláján volt a megfelelő összeg, amelyből meg lehetett téríteni a lényegében hitelre kiadott első lapszám költségeit és fedezni a következő számokét. Most minden másképpen van.
Egyelőre csak az első lépések történtek meg. A cseh kulturális tárca a kisebbségi sajtó támogatásáról március elején hozott döntést, míg az illetékes magyar szervek április közepén bírálták el kedvezően támogatási kérelmünket. Hogy a megítélt támogatások mikor jutnak el hozzánk, azt nehéz megmondani. Bízzunk abban, hogy erre mihamarabb sor kerül, és elhárul minden akadály a lapkiadás elől.
Nem mondok újat, ha leírom, hogy a kisebbségi lapok kiadásának finanszírozása másutt sem egyszerű. Az állami és alapítványi támogatások mellett ebben szinte minden szerkesztőség az olvasók segítségét is kéri, aminek alapformája a lap előfizetése. A kisebbségi közegben azonban csak a legritkább esetben lehet elég előfizetőt toborozni.
A pénzszerzés másik bevett formája a reklámok közlése. Ez azonban alapvetően a nagy lapok esetében használható út, kisebb közösségekben a reklám is kevesebb emberhez jut el. Kivételt az adott kisebbségi közeget megcélzó reklámok jelentenek. Ezen a téren aktívabbaknak kell lennünk.
Nem vitás, hogy az újságok elsősorban az olvasókért vannak. Számos szerkesztőség ezért különböző módon az olvasóihoz fordul, s arra kéri őket, hogy aki teheti – és természetesen akarja –, küldjön kisebb-nagyobb összeget a kiadó számlájára.
A Prágai Tükör kiadója, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, eddig az ezredforduló után kialakított állami pályázatokon megszerzett támogatásokból jelentette meg, s jelenteti meg a lapot. A pénzzel mindig nagyon pontosan el kell számolni. Az adóhivatali ellenőrzések nálunk eddig mindig kedvező eredménnyel zárultak, gazdálkodásunkat az állami pénzekkel nem kifogásolták.
Kedves olvasóink!
Köszönöm türelmüket, s bízom abban, hogy a következő lapszámokat már a megszokott időben vehetik kézbe.
Tisztelettel:
Kokes János
főszerkesztő