Sólyom László Prágában tárgyalt

MTI, Budapest, 2006. január 12.


Prága, 2006. január 12., csütörtök (MTI) – Sólyom László csütörtökön Prágában kijelentette, hogy véleménye szerint a Benes-dekrétumok kérdése nem jelent problémát a magyar-cseh kapcsolatokban, és üdvözölte azt a levelet, amelyben a cseh kormányfő megerősítette, hogy a csehországi német antifasiszták felé tett gesztus a magyarokra is vonatkozik. A levél tényéből csütörtökön belpolitikai incidens pattant ki Prágában.
A magyar köztársasági elnök, aki kétnapos munkalátogatásra érkezett a cseh fővárosba, Václav Klaus cseh köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásai után nyilatkozott a sajtónak. Leszögezte: a cseh miniszterelnök levele, amelyben biztosította az Együttélés Politikai Mozgalmat, hogy a kormánynak a szudétanémet antifasiszták iránti tavaly kinyilvánított humanitárius gesztusa a csehországi magyarokra és lengyelekre is vonatkozik, pozitív lépés, amely esélyt ad arra, hogy lecsillapítsa a politikai és az emberi kedélyeket ebben az ügyben.
“Magyarország üdvözli ezt a levelet” – jelentette ki a magyar köztársasági elnök.
Klaus, aki a cseh kormány nyilatkozatát elhibázott lépésnek minősítette, kijelentette, hogy álláspontja ebben a kérdésben nem változott. Megjegyezte: Jirí Paroubek kormányfő levelét még nem ismeri, ezért nem is tudja kommentálni.
Az ügy azonnal belpolitikai incidenssé fajult a két cseh vezető között. Klaus üzent a Koppenhágában tartózkodó Paroubeknek, és magyarázatot követelt tőle, hogy miért nem tájékoztatta őt a levélről – közölte később a cseh államfő szóvivője. Paroubek azzal vágott vissza, hogy Klaus “saját magát, és az egész Cseh Köztársaságot nevetségessé tette”, mert nem tanulmányozta az ügyet.
A magyar és cseh államfő közös sajtótájékoztatóján mindkét politikus rendkívül jónak és problémamentesnek minősítette a kétoldalú kapcsolatokat. “Egyetértettünk abban, hogy Magyarország különleges viszonyt ápol Csehországgal, s bár nincsenek közös határaink, mindkét ország tiszteletbeli szomszédjának tekinti a másikat” – jegyezte meg Sólyom László.
Václav Klaus szerint a felek megvitatták, hogy az Európai Unióban, illetve más nemzetközi fórumokon hogyan tudnának közösen fellépni, hogy “nagyobb legyen szavuk súlya”.
“A jó visegrádi együttműködéssel felértékelődik Közép-Európa súlya az Európai Unióban” – mondta ezzel kapcsolatban a magyar államfő.
Klaus a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – köztársasági elnökei szeptemberben a Prágától mintegy 20 kilométerre nyugatra fekvő Lány kastélyában találkoznak.
“Egyúttal örömmel elfogadtam Sólyom László meghívását, hogy októberben Budapesten részt vegyek az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójának ünnepségein” – tette hozzá a cseh köztársasági elnök.
Kérdésre válaszolva Klaus kijelentette: mindkét ország érdekelt abban, hogy az Európai Unió tiszteletben tartsa jogaikat, s a szervezet jól és demokratikusan működjön.
A hivatalos tárgyalások után Václav Klaus és felesége díszebédet adott Sólyom László tiszteletére. Délután a Magyar Köztársaság elnöke találkozott a cseh parlament két házának elnökével, meglátogatta a Szent Vitus székesegyházat és a strahovi kolostort, majd megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem emléktábláját a Kisoldali téren. Este a két elnök a prágai magyar nagykövetség új épületének ünnepélyes megnyitásán volt hivatalos.